GULYÁS ZSOLT FESTMÉNYEI
  NÉHÁNY SZÓ A MŰVÉSZRŐL       ABOUT ZSOLT GULYÁS

VISSZA A KORTÁRS MAGYAR FESTŐMŰVÉSZ PORTÁL FŐOLDALÁRA        BACK TO THE MAIN PAGE


FŐOLDAL, CSENDÉLETEK


KIS HITVALLÁS          A FESTÉSZET ÚTJÁNAK KIEGYENESÍTÉSE  
STRAIGHTENING THE ROAD OF PAINTING

CSENDÉLETEK ALAKOS KÉPEK PORTRÉK
EGY EMBER SOROZAT AKTOK BOLOND SOROZAT
TÁJKÉPEK FA SOROZAT ÖNARCKÉPEK
MÁRTI ÉS ÁRON

CSENDÉLETEK


3barac_es_1alma_a
regi_tuzhelyen_2013

Csendelet_olloval_almakkal_
kosarral_es_papirral
80x100cm_1990

Dinnye_es_narancs_az_oreg

Szilvak_rez talban_Hosztot2015

Szilvak_rez-talban
Hosztot2015_reszlet

Sutotok(40x30cm).jpg
Sutotok(40x30cm)
II_2_Noi_Csendelet(47x63cm).jpg
II_2_Noi_Csendelet(47x63cm)
KorsosCsendelet(50x40cm).jpg
KorsosCsendelet(50x40cm)
II_1_Ferfi_Csendelet_(47X63CM).jpg
II_1_Ferfi_Csendelet_(47X63CM)
Csendelet_zold_uveggel.jpg
Csendélet zöld üveggel 2005
(60x50cm) o.v.
Oreg_kalyha.jpg
Öreg kályha 2005 (60x50cm) o.v.
2002_viragcsendelet_(90_90cm).jpg
2002_viragcsendelet

Méret: 90x90 cm.
Olaj, vászon.
2003d_chopin_elete_(80x80cm).jpg
2003d_chopin_elete

Méret: 80x80 cm.
Olaj, vászon.
2003b_a_hazatalalok_csendelet(50x60cm).jpg
2003b_a_hazatalalok

Méret: 50x60 cm.
Olaj, vászon.
2003c_gyumolcs_csend_(30x40cm).jpg
2003c_gyumolcs_csend

Méret: 30x40 cm.
Olaj, vászon.
2003a_csendelet_(30x40cm).jpg
2003a_csendelet

Méret: 30x40 cm.
Olaj, vászon.
2003e_virag_csend_(40x50cm).jpg
2003e_virag_csend

Méret: 40x50 cm.
Olaj, vászon.
1983_elso_csend.jpg
1983_elso_csend
Méret: 45x60 cm.
Olaj, vászon.
1984_egyszeru_csend.jpg
1984_egyszeru_csend

Méret: 60x70 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1985_feher_csend.jpg
1985_feher_csend

Méret: 80x100 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1985_fekete_vaza.JPG
1985_fekete_vaza

Méret: 70x60 cm.
Olaj, vászon.
1985_nagycsendelet.jpg
1985_nagycsendelet

Méret: 110x110 cm.
Olaj, vászon.
1986_festo_csendelet.jpg
1986_festo_csendelet

Méret: 60x70 cm.
Olaj, vászon.
1986_kosar_almakkal.JPG
1986_kosar_almakkal

Méret: 100x70 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1988_alma_talban1.JPG
1988_alma_talban1

Méret: 60x55 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1988_citrom.JPG
1988_citrom

Méret: 60x70 cm.
Olaj, vászon.
1988_csend_serpenyovel.jpg
1988_csend_serpenyovel

Méret: 80x100 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1990_csend_olloval.jpg
1990_csend_olloval

Méret: 80x100 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1991_A_tisztaviz_csendelete.jpg
1991_A_tisztaviz_csendelete

Méret: 120x172 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1993_csend_bananos.jpg
1993_csend_bananos

Méret: 10x80 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1993_csend_bogrevel.JPG
1993_csend_bogrevel

Méret: 50x65 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1993_csend_kortekkel.JPG
1993_csend_kortekkel

Méret: 50x60 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1993_teaskanna.JPG
1993_teaskanna

Méret: 50x58 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1994_almak_szifonnal.jpg
1994_almak_szifonnal

Méret: 100x55 cm.
Olaj, vászon.
1994_csend_karalabeval.JPG
1994_csend_karalabeval

Méret: 50x45 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1994_kek_csendelet.jpg
1994_kek_csendelet

Méret: 75x60 cm.
Olaj, vászon.
1994a_alma_talban2.jpg
1994a_alma_talban2

Méret: 45x50 cm.
Olaj, vászon.
1994b_alma_talban3.jpg
1994b_alma_talban3

Méret: 50x45 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1995_csend_mozsarral.JPG
1995_csend_mozsarral

Méret: 55x50 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1995_Gargantua_csendelet.jpg
1995_Gargantua_csendelet

Méret: 90x130 cm.
Olaj, vászon.
1995_husvet_csendelet.JPG
1995_husvet_csendelet

Méret: 64x85 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1996_csendelet.jpg
1996_csendelet

Méret: 60x70 cm.
Olaj, vászon.
Magántulajdonban.
1996_Marti_eskuvoi_csokra.jpg
1996_Marti_eskuvoi_csokra

Méret: 50x42 cm.
Olaj, vászon.
1996_szamovar.jpg
1996_szamovar

Méret: 60x70 cm.
Olaj, vászon.
1997_3_kiralyok_csend.jpg
1997_3_kiralyok_csend

Méret: 60x81 cm.
Olaj, vászon.
1997_fefi_noi_csendelet.jpg
1997_fefi_noi_csendelet

Méret: 2x47x63 cm.
Olaj, fa.
1997_feher_bogre_apoteozisa.JPG
1997_feher_bogre_apoteozisa

Méret: 60x75 cm.
Olaj, vászon.
1997_miatyank_csendelet.jpg
1997_miatyank_csendelet

Méret: 81x60 cm.
Olaj, vászon.
1997_napcsendelet.jpg
1997_napcsendelet
Méret: 110x110 cm.
Olaj, fa.
1999_A_csend_csendelete1.jpg
1999_A_csend_csendelete1
Méret: 100x100 cm.
Olaj, vászon.
1999_kenyer.JPG
1999_kenyer
Méret: 60x90 cm.
Olaj, vászon.
2000_csendelet.jpg
2000_csendelet
Méret: 86x70 cm.
Olaj, vászon.
2000_Tv_csendelet.JPG
2000_Tv_csendelet
Méret: 50x60 cm.
Olaj, vászon.
2001_Bolcsek_hodolata_csend.jpg
2001_Bolcsek_hodolata_csend
Méret: 70x80 cm.
Olaj, vászon.
Nagy_CsendElet_1985(110X110cm).jpg
Nagy_CsendElet_1985(110X110cm).jp
Sutotok_2003_(40X30cm).jpg
Sutotok_2003_(40X30cm)
Csendelet_sutotokkel, 2004. (50x60cm).jpg
Csendélet_sütőtökkel,

 2004. (50x60cm)
Egy uveg viz csendelete, 2004. (50x60cm).jpg
Egy üveg víz csendélete,
2004. (50x60cm)
 
 

VISSZA A KORTÁRS MAGYAR FESTŐMŰVÉSZ PORTÁL FŐOLDALÁRA        BACK TO THE MAIN PAGE


NÉHÁNY SZÓT A FESTŐMŰVÉSZRŐL

A művész elérhetősége:
E-mail:
 gulyaszsolt03@gmail.com

Kis hitvallás
1963-ban születtem Budapesten. Ekkor kezdődött a gyermekkorom, amin akarva-akaratlan túl kellett léptem.
Korábban, mint ahogy ezt másoknál elismerik.
Ekkor kezdtem meghívottan és megszállottan festeni, nem tudva még, mekkora is az Óceán előttem, amit átúsznom rendeltetett.
Később derült ki, minnél nagyobb léptéket veszek - annál hosszabb lesz az út is előttem.
A festés olyan nyíltan bevallott hazugság, amivel igazat mondhat az ember. Elsősorban önmagának.
Ez gondolkodásra késztet, majd a gondolatok megfogalmazására, és az azokkal való szembenézésre.

Miért kell ez ?
Miért kell, hogy éljünk ?
Miért kell, hogy legyen élet ?

De ha már van, és ilyen, akkor mi benne a jó ? A biológiai folyamataink kiszolgálása, vagy azok Emberi gondolkodással való át-transzformálása ?
Miért rendelkezik az ember olyan abszurd fogalamakkal, mint :
Hit -Remény , Szeretet - Szerelem , Öntudat - Emlékezés , ( vagy a "Hidraolikus elektronikai végtermék definiálása " ) ?
Miért van az életbenmaradásához minderre szüksége ?

Gyönyörűséges - megindító csoda az ember, mert minden egyes emberben olyan Isteni titok és szépség van , mint senki másban.
De ha ez a titok és szépség nem kerül a felszínre, és eképp nem lesz mások kincsévé, akkor önnön burkába zárva hal el, és így szűnik meg létezettnek lenni.
Miért fáj ez ? Mert szegényebb lesz e nélkül a világ? És mert ha nem az emberek,
a minden egyes ember szépségének a fénye világosítja és szépíti tovább e világot, akkor hiába a világ csodálatossága,
az emberben megmaradó (és el nem haló) szörnyű sötétség széttapossa azt.
És mindíg és mindíg megmarad a kérdés, mely elrepíthet az abszurd és őrjítő végtelenbe,
és vissza is hoz onnan. A . . . Miért ? . . .

(a festés az egyik eszköz , ami a kérdések miatt van, és nem a kérdések vannak a festésért)

Gulyás Zsolt
festőművész


A mai magyar képzőművészek lexikona I. kötet ezt írja Gulyás Zsoltról
(Kattints ide !)


A festészet útjának kiegyenesítése

Bevezető

Ha tiszta szívvel olvassa valaki ezeket a sorokat, akkor megláthatja, hogy ezek a gondolatok, bár a festészetet (és talán nem csak azt), térben és időben visszafelé haladva más szemszögből láttatják és más kritikai szempontok alapján rendezik át, de a jövőbe fordulva a művészet elembertelenedését emberivé fordíthatják át, és ez által talán újra képes lesz a művészet a körülötte lévő másik embert szolgálni, reagálni és válaszolni Isten szép világára.

 1978-ban, 15 évesen kaptam meghívást a festésre. Előtte egyáltalán nem akartam festeni, utána semmi más nem akartam, csak festeni. Ez az állapot 36 éve tart. Már kezdetben sem szerettem a „modern”, és főleg absztrakt festészetet, mert olyan érzésem volt mindig, mint ha reszelővel csiszolnák az agyamat. Fizikai és szellemi fájdalmat okoz nekem a „modern” festészet. A millió tonnányi magyarázat róla csak arra volt számomra jó, hogy még inkább megerősítsen ebben. Egy idő után határozottan szembe akartam nézni mindazzal, ami taszít benne. Tudatosan meg akartam fogalmazni magamnak, mi az az úgynevezett „modern” „művészet”, hogy ne csak érzelmileg, de gondolkodásban is szembe tudjak vele szállni, meg tudjam fogalmazni az ellenvetéseimet. Ekkor meglepő tényekre bukkantam. Azért akartam szembenézni a modern festészettel, hogy tudatosan el tudjam törölni. De aztán rájöttem, hogy nem eltörölni kell, hanem megtisztítva a helyére tenni, mert minden dolog, ami a helyén van az „helyes” és igaz. Mert minden rossz egy elrontott jó.

 Bárki tesz fel festéket a vászonra, vagy bármely felületre, az egy festékfolttal, egy vonallal, egy színnel kezdi és kezdheti csak. Ez a folt - szín és - vonal önmagában elvont és absztrakt forma. Ha egy házat kőből építünk fel, az kő-ház, ha fából, akkor fa-ház. Ha egy festményt csak absztrakt formákból építhetünk fel, az akkor absztrakt alkotó részekből álló festmény, vagyis absztrakció. A készítő szándéka formálja úgy, hogy a végeredmény miképpen nézzen ki. De ez a szándék nem mindig tiszta, nem mindig azért generálódik, hogy a másik embert tisztábbá, igazabbá, magasabb rendűvé tegye. Nem mindig azért, hogy érzelmileg és gondolatilag gazdagabbá tegye a másik embert. (Személyes tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a lehető legszörnyűségesebb dolgokra képesek az emberek az állítólagos „modern művészet” nevének árnyékában)

 Ha eltávolodunk a látványtól, vagy éppen túl közel megyünk hozzá, elveszíti az emberi értelmezhetőségét, és értelmetlen absztrakt formává olvad szét, vagy szűkül össze. Ha fáradt, vagy túl erős fénnyel érintkező szemet becsukunk, a szemhéjunk mögött absztrakt formákat látunk, de álmodni mindig történetet, eseményt álmodik az ember.

 Egy alkotás, bármelyik alkotás, kisugározza készítője gondolatait. Mindazt, hogy az alkotási folyamat technikai és emberi tudásának milyen szintjén áll! A festék is a felhasználás során magába szívja a festő szándékát és indítékait, majd kisugározza magából, mert megformáláson esik át. Hiába van a külső formával esetleg elleplezve a belső tartalom és indíték. Teljesen nem lehetséges, mert a készítőben meglévő minden gondolat és érzés lenyomatot hagy a megformált anyagban. Nem lehet hazudni, mert a megformált anyag magába szívja és vissza is sugározza készítője minden gondolatát és érzéseit.

A következő másfél oldal esszenciája mindannak, amire eddig ráébredtem.

A Festészet útjának kiegyenesítése, 2001-től

A festészet absztrakció – és absztrahálás. Az absztrahálás azt jelenti, hogy átírás – elvonatkoztatás – át-alakítás. A festészet ténye már önmagában ilyen kényszerű folyamat, mert ha egy sokdimenziós világot, az abban a világban lehetséges kétdimenziós kifejezési forma világához és eszközeihez alakítom, az általam befogadott világot mindenképpen absztrahálnom kell.


 
• A vászonra feltett festék is absztrakt színfolt. A színek dinamikai–tónus–szín–tömeg–forma
egymásra hatása kelt ilyen – vagy olyan képzetet az emberben.

• A látásunk mechanizmusa is absztraháláson alapul. A látógödör falára fordítva érkező
képet az agy fordítja vissza eredeti helyzetébe.

• De azért is absztrahálunk, mert az adott testi valóságunknál fogva szubjektív és nem objektív lények vagyunk, mivel egy zárt belső térből szemléljük a külső világot, de mindeközben nem látjuk benne saját magunkat.

  A festészetben lehetetlen emberileg hazudni. Mert kisugározza a festék a kép összes emberi tartalmát, de közvetíti annak az ürességét-tartalmatlanságát, esetleg a másik ember lenézésének–becsapásának a szándékát is. Mert magába szívja, és vissza is adja a festék mindazt a szándékot – érzés – gondolatot, amivel a festő azt kezelte!

 Mivel a festészet ténye és alapja e szubjektív absztrahálás, ezáltal minden kép, még a legrealistább is, akár Tiziano, Leonardo, Caravaggo, Jan Van Eyk, Rembrandt vagy Courbet képei is, absztrahálás útján létrejött képek, vagyis: absztrakciók! (De ide lehet sorolni az akadémista festőket is, mint Alma-Tadema, Bourgeau, Meissonier, Couture, Waterhouse, stb.)

– Mivel pedig ez az elnevezés, hogy „absztrakt” általánosan igaz minden festményre, ezáltal az eddig absztraktnaknevezett festményekre más megnevezést kell adni, mert ez önmagában nem igaz!

A festészet XX. századi útkeresése gondolatilag és technikailag is belefutott, a kezdeti (negatív) semmiből a “pozitív semmibe”. A pozitív semmi az, ha a semmire azt mondjuk, hogy valami. Erre példa Joseph Albers-nek (aki a Bauhaus tagja volt), a fehér alapon fehér, és a fekete alapon fekete négyszög című „képe”. Ezzel viszont logikai, és így emberi ellentmondás lép fel. Mert ha a valamivel lehet valamiről beszélni, akkor a semmivel, ami ennek az ellentéte, nem tehetjük ugyanazt. E-miatt úgy gondolom, amíg életről beszélhetünk bármilyen Emberi formában is, addig Valamiről is beszélnünk kell, mert az emberi élet az Valami, és NEM Semmi! Ezért hát a festészet eszközhasználatában is a valamilyen festői eszközből kell kiindulnunk, nem pedig a semmilyenből. Vagyis, ha a semmire nem mondhatom, hogy valami, akkor a negatív kiindulási alapra sem mondhatom, hogy valami!

  A mai értelemben vett “absztrakt” festészet már az absztrakció absztrahálása. Olyan ez, mint ha a vizet tisztítás után még desztillálnánk is, kiölve így belőle az élethez szükséges összes alkotóelemét. Mint ha elektronmikroszkópon keresztül, vagy a Holdról nézve szemlélnénk a Földi életet. Az egyik és a másik fajta hozzáállás is olyannyira eltávolodik a földön élő másik embertől, hogy már képtelené válik a másik emberrel való Emberi párbeszédre. Ebben az eltávolodásban lepusztulnak a kifejezési eszközei, aminek eredményeképpen elsivatagosodik az emberi gondolat és érzelem kifejezésének a lehetősége is. Ezt a fajta – A művészet a művészért – hozzáállást, ami a – Művészet a Művészetért – (l’art pour l’art) folyománya, élet idegennek tartom! Mindennek következménye a „…kiszeramérabéget…” (Karinthy Frigyes).

Mert végeredményben mindaz, amit „stílusnak” neveznek, legyen az akár impresszionista, kubista, absztrakt … stb., mindezek egy-egy festői technikának az abszolút piedesztálra emelése. A stílus mindig az egyes festőn belül van, vele együtt születik, és művi úton nem előállítható.

  Az úgynevezett “mai-modern” absztrakt festői technika, mára már nem a legfőbb, hanem csak az egyik festői eszköz, a többi festői eszköz mellett. Nem pedig több azoknál. Csak gazdagíthatja a festészet széles kifejezési eszköztárát, de semmilyen szinten sem tudja pótolni – szükségtelenné tenni a korábbiakat. Mert csak egy kis része a valóságnak, és ezért csak egy kis részét képes lefedni annak! Hiszen lehetetlen és értelmetlen is például a villát kanálként, vagy a kalapácsot harapófogóként használni, mert nem arra valók. És végképp értelmetlen a villát használni kanálként – kalapácsként és harapófogóként is.

 Minél gazdagabbá tesszük a festészet eszköztárát festőileg, annál többet tudunk kifejezni vele emberileg. Mert ha a semmiből indul ki, és oda is tart a festészet, akkor a festői – emberi etika, gondolkodás, érzés, létezés, minden a semmi felé, nem pedig a valami felé halad. Ezzel a nihilista látás-, gondolkodás- és cselekvésmóddal semmissé tesszük, nem csak a festészetet, de általa minden mást is. E képp az emberi gondolkodás és érzésvilág olyan lesz, mint amilyen a Föld lenne az atomháború után. Élettelen – borzalmas – elriasztó! Lélek és rezgés nélküli, csoda és egy pohár tiszta víz nélküli!! Szeretet, remény, öröm, születés, teremtés, – jelen és végtelen
                                                                             – Ember és Isten nélküli!!!

 Ha önös érdekből ránk nőtt szemellenzővel nézzük a világot, és e kis lyukon át láthatóról mondjuk, hogy az, az egész, majd mindezt rá is akarjuk erőszakolni másokra, akkor nem csak a saját sötétségünk szakadékába zuhanunk, de másokat is bele akarunk rántani. Mindezt azért, mert nem vagyunk képesek a sok elpusztított, ósdi, avíttnak nevezett emberi – festői értékek helyébe, legalább megközelítően akkora, az életet és nem érdekeket szolgáló értékeket felmutatni!

 A mellékelt képek arra példák, hogy a konkrét absztrakt festői technika, ha a maga helyén van használva, akkor önmaga és a környezetével való kapcsolata által értelmezhető és élvezhető részei a képnek, amivel az gazdagodhat. Mivel a kép minden kicsi vagy nagy felülete „absztrakt”, ha önmagában nézzük, illetve ha kiszakítjuk a kép egészéből, viszont így értelmetlenné és értelmezhetetlenné is válik, dacára a rengeteg direkt magyarázatnak róla. Vagyis az absztrakt festői technika messzemenően nem azonos az absztraktnak nevezett festészettel. Ha megfelelő módon és helyen van használva, akkor nem kell hozzá magyarázat, hogy mit is jelent. Mert ha a képet magyarázni kell, akkor értelmetlenné és abszolút fölöslegessé válik. Mert a festészet nem irodalom és nem zene. De egy „jó” képet nézve megszólalnak a nézőben a festő szavai és dallamai, az igazán jó képnek még téren és időn túl is.


Email: gulyaszsolt03@gmail.com
 


ABOUT ZSOLT GULYÁS
Email: gulyaszsolt03@gmail.com

Zsolt Gulyás
Straightening the road of painting


Introduction

If someone is reading these lines with a pure heart, they might see that the following thoughts, although casting light on painting (and perhaps not only on that) from a different angle whilst moving backwards both in space and time and rearranging it along unconventional critical paths, might be able to change the dehumanisation of art for something human again in the future, and, through this, art will perhaps be able once again to serve other people around, and to respond to God’s wonderful world.

In 1978, at the age of 15, I had received an invitation to paint. Before that I did not want to paint at all, and thereafter the only thing I wanted to do was painting. And this has been so for 36 years now. I disliked „modern” and mainly abstract painting already at the very start, as I had always had a feeling about it as if my brain had been rubbed with a file. „Modern” painting has caused me both a physical and a mental pain. The million tonnes of explanation about it have only allowed me to confirm my feelings. After a while I made a firm decision to face everything that had sickened me in it. Consciously I wanted to put it into words for myself what the term „modern art” meant, so that I could fight against it not only emotionally but also on logical grounds and that I could clearly express my objections. And then I had come across surprising facts. I wanted to face modern painting in order to be able to eradicate it consciously. But then I had realised that it should not be eradicated, but cleaned and put to its proper place, because everything in its own place is „right” and true. Because everything which is bad is a corrupted good thing.

If you apply paint to the canvas or any other surface, you will and can only start the process by applying a patch or blot of paint, a line, a colour. This blot – a line, a colour – is an abstract form in itself. If we build a house from stone or wood, it will be a stone-house or a wooden house. If we can build a painting using only abstract forms, it will be a painting consisting of abstract components, so it will be an abstraction. The appearance of the final result will be formed by the intention of the maker. But this intention is not always clear, it is not always generated with the aim of making other people cleaner, truer or superior. Or richer, emotionally and intellectually. (Based on my personal experiences I dare say that people are capable of committing the most horrible things in the name and disguise of what they term „modern art”.)

If we move away from the image or go too close to it, it will become short on human comprehension and melt or narrow down into an incomprehensible abstract form. If your eyes are tired or exposed to an extremely strong light and then you close them, you will see abstract shapes behind your eyelids – but when you dream it is always a story or a happening what you see in your dreams.

Any creation would reflect and radiate the thoughts of its maker. It will tell you all – the level at which it stands in terms of the technical mastery and human knowledge associated with the process of creation! Even the paint would absorb the painter’s intention and motives during application and then it will radiate all these from itself, because it undergoes a formative process. No lies can help here, even if the internal content and motives have possibly been veiled with the outward forms. It is not possible to conceal things completely, as all thoughts and feelings present in the maker will leave imprints in the material formed. Lies are of no use, because the material formed absorbs and radiates back all the thoughts and feelings of its maker.

The following is the essence of what I have awakened to so far.

Straightening the road of painting, as of 2001

Painting is abstraction – and abstracting. The meaning of abstracting is re-writing – abstraction – trans-formation. The existence of painting is in itself such a forced process, because when a multi-dimensional world is being adapted to the world and means of a two-dimensional form of expression possibly already included in it, everything that I take in from the world must go through an abstracting process.

• The paint applied to the canvass is also an abstract blot of colour. It is the mutual effect of dynamics-tone-colour-mass-form upon one another that brings about various ideas and images in the brain.

• The mechanism of sight is also based on abstracting. The image arriving to the wall of the central fovea is turned back to its original position by the brain.

• The other reason for abstracting is that due to our bodily reality we are subjective and not objective beings, as we look at the outside world from a closed inner space, but in doing so we can not see ourselves in that outside world.

In painting it is impossible to lie humanly, because the paint radiates all the human content of the image, but it also conveys its emptiness-contentlessness, and perhaps even the intention of a contempt for, or the deception of, other people. And because the paint absorbs and even reflects all the intentions-feelings-thoughts that the painter had while handling the paint! As this subjective abstracting is the fact and basis of painting, therefore every picture, even the most realistic ones, such as the paintings by Titian, Leonardo, Caravaggo, Jan Van Eyk, Rembrandt or Courbet, were created through abstracting, which means that they are abstractions! (But this would also apply to the academic painters, such as Alma-Tadema, Bourgeau, Meissonier, Couture, Waterhouse, etc.)

- And, because the term „abstract” generally applies to all paintings, the paintings that so far have been described as „abstract” should be given another name, as the previous statement is not true in itself!

The process of trying to find new ways of expression in 20th century painting had run, both conceptually and technically, from the initial (negative) nothing to the „positive nothing”. The positive nothing is when we say about nothing that it is something. An example of this are the „pictures” titled „White against a white background” or „Black rectangle against a black background” by Joseph Albers (who was member of the Bauhaus). But this will lead to a logical and therefore human contradiction, because if you can get something to talk about something, then you can not do the same with „nothing”, which is the opposite of „something”. Therefore, I think that while we can talk about life in any human way, we have to talk about Something, too, because human life is Something, and NOT nothing! And so, in respect of the use of means of painting we have to start from some means of painting, and not from no means at all. Which means that if I can not say that „nothing” is something, then a negative starting platform can not be called something, either!

What today we call „abstract” painting, is the abstracting of abstraction. It is something like distilling water after purification, destroying in it all components required for life. As if life on Earth were examined through an electron microscope or by watching it from the Moon. Both of these attitudes are moving so much farther away from other persons living on the Earth, that they become incapable of inducing a Human conversation with another human being. During this process of moving away the means of expression are getting eroded, ending up in a wasteland where even the possibility of expressing human thoughts and emotions will be absolutely hopeless. This kind of attitude – Art for the Artist – emanating from „Art for Art” (l’art pour l’art), is, in my opinion, strange to life.
Because, eventually, all that is called “style”, be it impressionist, cubist, abstract, etc., is to put a certain painting technique on a pedestal. Style always exists within the individual painter, is born with them and can not be brought about artificially.

By now the so-called „present-day - modern” abstract painting technique is not any longer the main, but only one of the other additional means of painting. And it is not superior to them. It can only enrich painting’s huge treasure box of expressive tools but not substitute for the previous tools or not render them unnecessary in any way. Because it is only a small portion of reality, and as such, can only cover a small part thereof! And, for instance, it’s impossible and nonsense to use a fork as a spoon or a hammer as a pincers, because they have other functions. And it is absolutely nonsense to use a fork as a spoon – and as a hammer and as a pincers, as well.

The richer we make the tool box of painting artistically, the more we can express through it humanly. If painting starts from and even tends to move towards „the nothing”, then the painterly-human ethics, thinking, feelings, existing, everything is moving towards nothing and not towards something. Through this nihilistic way of seeing, thinking and acting we are annulling not only painting, but through painting everything else. In this way human thinking and human emotions would become what the Earth would look like after a nuclear war. Lifeless – terrible – alarming! Devoid of souls and vibrations, miracles and even a glass of clean water!! Lacking in love, hope, joy, birth, creation – and there would be no present and endlessness – no Man and God!!!
If we look at the world through blinkers grown in front of our eyes out of egoistic interests, and then state that what we see through those small holes is the whole, and want to force this idea upon others, we’ll not only fall into the abyss of our own darkness, but also want to drag other people with ourselves. And we do all this just because we are not able to replace the many destroyed and age-old painterly values with values that serve life and not interests and are at least roughly as great as the old values.

The pictures attached are examples of the notion that a specific abstract painting technique, when used in the right place, is an interpretable and enjoyable part of the picture by itself and as a result of its connection with the surroundings, and thus able to enrich the picture. As each small or large portion of the picture is „abstract” if seen in itself or separated from the rest of the picture, it becomes meaningless and uninterpretable in spite of the myriad explanations about it. This means that the abstract painting technique is far from being identical with what we call abstract painting. If it is used properly and in its proper place, it requires no explanation as to its meaning. When a picture needs explanation, it becomes pointless and absolutely needless, because painting is not like literature and music. However, when you are looking at a „good” picture, the painter’s words and tunes will sound in you, even beyond space and time, if it is a really good picture.


Email: gulyaszsolt03@gmail.com
 


VISSZA A KORTÁRS MAGYAR FESTŐMŰVÉSZ PORTÁL FŐOLDALÁRA        BACK TO THE MAIN PAGE